MADARAK ÉS FÁK NAPJA – CSALÁDI DÉLUTÁN. Szombathely – Vasi Skanzen – május 11. szombat 14:00-18:00. A családi délutánon szabadtéri aktivitásokkal, mikroszkópos és távcsöves megfigyelésekkel, alkotó-foglalkozásokkal, tudományos előadásokkal, kiállításokkal várjuk a látogatókat. Programok:. Ami még érdekesebb, a településen képviselő-választás sem lesz. Hiába lehetne a falu vezetője mellé 4 képviselőt megválasztani, egyetlen jelölt sincs, miközben most teljes létszámban, öt fővel működik a testület. A bozsoki polgármester-választást 2010-ben, 14-ben és 19-ben Darabos Béla nyerte, de ő 2021-ben elhunyt.
Nyugat.hu
Nyugat.hu
Nyugat.hu
Nyugat.hu
Milyen háborúkat vív egymással Oroszország és Izrael? Előadás Szombathelyen
Lánczi Tamás őrzi majd az ország szuverenitását
Korábbi frekvenciájának pályázatán nyilvántartásba vették a Klubrádiót
Nyugat.hu
Nyugat.hu
Felállt az árvízvédelmi irányító törzs, Győrben és Budapesten a rakpart is víz alá kerülhet
Nyugat.hu
Nyugat.hu
Nyugat.hu
Nyugat.hu
27 milliárd forint főösszeggel fogadta el a közgyűlés Szombathely 2022es költségvetését
Idén rekordszámban támogattátok 1 százalékkal a Nyugatot
What makes Nyugat Media and Nyugat.hu unique?
Nyugat.hu
Nyugat.hu
Juhász Péter elindította a Nerpédiát
Kiadónk: Nyugat Média és Világháló Egyesület Adószám: 18889332-2-18 Határidő: 2024. május 21. Nyilatkozni itt lehet (Ügyfélkapuval): https://eszja.nav.gov.hu/ Itt találsz részletes útmutatót a felajánláshoz: Nélküled nem megy: támogasd a Nyugat.hu-t adód 1 százalékával!. A Nyugat.hu szombathelyi hírportál 1999-ben indult. Kiadója a Nyugat Média és Világháló közhasznú egyesület. A portál egyben a Szombathelyi Haladás sportklub, a Falco KC Szombathely kosárlabdacsapat hivatalos oldala, és helyet ad a bball1.hu kosárlabdaportálnak. Korábban az Anima Sound System weboldala is a portálon keresztül volt elérhető.